Sziasztok! :)
Mostantól követhetitek a blogot a bloglovinon. :)
<a href="http://www.bloglovin.com/blog/8610079/?claim=tzjp4vz7he3">Follow my blog with Bloglovin</a>
*Alexis szemszöge*
A Sarahval való veszekedés után már nem volt kedvem bulizni, de azért visszamentem..de nem éreztem túl jól magam, úgyhogy inkább elköszöntem Emmától és Dylantől, majd elindultam. Nem tudtam hová menjek.Haza nem akartam..nem akartam elölről kezdeni az egész veszekedést. Így hát csak sétálgattam Houston egyre sötétebb és félelmetesebb utcáin.
-Hey,Cica!-lettem figyelmes egy hangra.-Nem jössz egy körre?
A hang nagyon ismerős volt,de nem tudtam honnan.
-Ne már!Ne legyél ilyen kis szégyenlős!-nevetett fel.
Nem néztem hátra,próbáltam minél gyorsabban lépkedni, ami a magassarkúmban nem volt túl könnyű feladat.Lépteket hallottam magam mögül. Egyre közelebb és közelebb ért hozzám.A következő pillanatban éreztem,hogy az alak megragadja a csuklómat és szorosan magához húz.
.Megpróbáltam elhúzódni tőle,de nem sikerült. Nem tudtam mit tenni..szememben egyre több könnycsepp gyűlt össze. Felnéztem a támadóm arcába és abban a pillanatban megfagyott bennem a vér..Dylan volt az. Homályos tekintettel meredt rám, száját gúnyos félmosolyra húzta.
-Dylan..Mit akarsz?-kérdeztem ijedten.
-Veled akarok lenni.-mormolta a nyakamba.-Méghozzá most. Leheletén éreztem a tömény alkohol szagát.
A következő pillanatban csak egy ijedt sikítás jött ki a torkomon,ugyanis felkapott a vállára és magával vitt.
-Tegyél le!-követeltem, de mintha meg sem hallotta volna. Hiába kiabáltam, hiába csapkodtam a hátát, szinte észre sem vette. Hamarosan egy elhagyatott kis házhoz értünk. A falak kopottak voltak, repedések futottak végig rajtuk, néhány ablak pedig be volt törve.
A házba érve Dylan letett a válláról és szorosan a falhoz nyomott, majd a nyakamat kezdte csókolgatni, keze a hátamnál matatott. Végül megtalálta a ruhám cipzárját és el kezdte lehúzni.
-Hagyd abba!-próbáltam ellökni magamtól, de nem ment. Erősebb volt nálam. Lassan ledöntött az ágyra, el kezdte lehúzni rólam a ruhát.
-Ne!-csaptam arcon.A meglepetéstől egy pillanatra megdermedt, majd az arcához kapott. Kihasználtam az alkalmat és felpattantam az ágyról, majd a magassarkúmat lerúgva futni kezdtem.Hallottam magam mögött Dylan lépteinek kopogását, éreztem ahogy egyre közelebb és közelebb ér. Egyre gyorsabban futottam, lábam nagyon fájt a kemény,köves talajon, de ez most nem számított. Futottam ahogy csak tudtam. Nem tudtam hol vagyok , nem is érdekelt. Csak egy dolog számított. El kell tűnnöm innen! Minél messzebb kell kerülnöm attól a háztól..és persze Dylantől. Óriásit csalódtam benne..én szerettem őt, jobban mint bárki mást. Megbíztam benne..
Éreztem ahogy a forró könnycseppek végigfolynak az arcomon.Rettegtem. Még mindig hallottam Dylan lépteit mögöttem, habár már nem olyan hangosan.Befordultam egy utcába..és zsákutca! Csak remélni tudtam, hogy nem látta ahogy befordulok.Lekuporodtam a sarokba és vártam.Reméltem, hogy nem vesz észre.Kis idő múlva hallottam,hogy közeledik..és megáll. Észrevett!
-Miért bujkálsz cica?Ezért most meg kell hogy büntesselek.-tántorgott felém.
Erősen megragadott és szinte letépte rólam ( az időközben visszacipzározott) ruhát, s nemsokára a fehérnemű is lekerült rólam. Dylan felültetett egy kukára és apró csókokkal halmozta el a nyakam,majd egyre lejjebb haladt. Hiába sikítottam és kiabáltam senki sem hallotta meg...
-Ne ellenkezz, inkább élvezd!-Rángatott meg a hajamnál fogva, megelégelve folytonos szabadulási kísérleteimet.
Már nem tudtam mit tenni, egyszerűen esélyem sem volt megszabadulni tőle, így hát hagytam magam..
Miután Dylan kellően kiélte a vágyit egyszerűen otthagyott...egyedül,a sötétben.
Visszavettem az elszakadt estélyit, majd lerogytam a sarokba és csak sírtam. Gondolataim Dylan körül cikáztak. Miért tette ezt velem? Azt mondta szeret, hogy sosem bántana, hogy mindentől és mindenkitől megvéd. És én elhittem. Vakon megbíztam benne. Azt gondoltam, talán én többet jelentek neki, mint az eddigi barátnői.De óriásit tévedtem.....
-Hagyd abba!-próbáltam ellökni magamtól, de nem ment. Erősebb volt nálam. Lassan ledöntött az ágyra, el kezdte lehúzni rólam a ruhát.
-Ne!-csaptam arcon.A meglepetéstől egy pillanatra megdermedt, majd az arcához kapott. Kihasználtam az alkalmat és felpattantam az ágyról, majd a magassarkúmat lerúgva futni kezdtem.Hallottam magam mögött Dylan lépteinek kopogását, éreztem ahogy egyre közelebb és közelebb ér. Egyre gyorsabban futottam, lábam nagyon fájt a kemény,köves talajon, de ez most nem számított. Futottam ahogy csak tudtam. Nem tudtam hol vagyok , nem is érdekelt. Csak egy dolog számított. El kell tűnnöm innen! Minél messzebb kell kerülnöm attól a háztól..és persze Dylantől. Óriásit csalódtam benne..én szerettem őt, jobban mint bárki mást. Megbíztam benne..
Éreztem ahogy a forró könnycseppek végigfolynak az arcomon.Rettegtem. Még mindig hallottam Dylan lépteit mögöttem, habár már nem olyan hangosan.Befordultam egy utcába..és zsákutca! Csak remélni tudtam, hogy nem látta ahogy befordulok.Lekuporodtam a sarokba és vártam.Reméltem, hogy nem vesz észre.Kis idő múlva hallottam,hogy közeledik..és megáll. Észrevett!
-Miért bujkálsz cica?Ezért most meg kell hogy büntesselek.-tántorgott felém.
Erősen megragadott és szinte letépte rólam ( az időközben visszacipzározott) ruhát, s nemsokára a fehérnemű is lekerült rólam. Dylan felültetett egy kukára és apró csókokkal halmozta el a nyakam,majd egyre lejjebb haladt. Hiába sikítottam és kiabáltam senki sem hallotta meg...
-Ne ellenkezz, inkább élvezd!-Rángatott meg a hajamnál fogva, megelégelve folytonos szabadulási kísérleteimet.
Már nem tudtam mit tenni, egyszerűen esélyem sem volt megszabadulni tőle, így hát hagytam magam..
Miután Dylan kellően kiélte a vágyit egyszerűen otthagyott...egyedül,a sötétben.
Visszavettem az elszakadt estélyit, majd lerogytam a sarokba és csak sírtam. Gondolataim Dylan körül cikáztak. Miért tette ezt velem? Azt mondta szeret, hogy sosem bántana, hogy mindentől és mindenkitől megvéd. És én elhittem. Vakon megbíztam benne. Azt gondoltam, talán én többet jelentek neki, mint az eddigi barátnői.De óriásit tévedtem.....
Fogalmam sem volt mit tegyek. Nem tudtam hol vagyok...
Zokogva, megtépázott ruhámban jártam az utcákat, remélve, hogy haza találok, de a környék egyáltalán nem volt ismerős.
Zokogva, megtépázott ruhámban jártam az utcákat, remélve, hogy haza találok, de a környék egyáltalán nem volt ismerős.
